Miért ne mondd, hogy jó emberismerő vagy?

Miért ne mondd, hogy jó emberismerő vagy? Figyeljük meg az alábbi mondatokat.

„Az új szomszédom olyan kedvesnek tűnik, de ha találkozunk, furcsán meresztgeti a szemét. Megijednék tőle egy sötét utcában.”

„A volt főnököm népszerű volt. Gyakran mesélt jó vicceket, de aztán kiderült, hogy összejátszott a könyvelővel, és elsikkasztotta a cég pénzét. Senki sem gondolta volna róla!”

Megfigyelted, hogy szinte mindenki „jó emberismerőnek” tartja magát? Legtöbben azt gondolják, hogy ki tudják számítani a másik ember viselkedését. Sőt, sokan azt állítják, hogy a másiknak még a gondolatát is ismerik. Valóban létezik ilyen?

Az alábbi cikk arról rántja le a leplet, hogy miért érdemes ezzel a kifejezéssel óvatosan bánnunk, de még jobb, ha egyáltalán nem is használjuk ezeket.

Mikor szokták az emberek azt mondani, hogy jó emberismerők?

Általában akkor, ha néhány benyomás alapján hoznak a másikról leegyszerűsített ítéletet, és úgy gondolják, hogy ebből kiindulva ki tudják számítani más emberek viselkedését is. Pedig akit nem ismerünk elég jól, arról csak kevés információnk van, így pár felületes jellemzőből kiindulva nem érdemes további tulajdonságokra következtetni. Például ha újdonsült szomszédunk mindig udvariasan köszön és mosolyog, amikor összefutunk, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy intelligens és jószívű is. Nem állíthatjuk, hogy „jól ismerjük ezt a típust”. Ha ugyanilyen esettel találkozunk legközelebb (például a másik új szomszédunk is mosolyogva köszön ránk), hiba lenne róla is ugyanezt feltételeznünk, tehát hogy biztosan ő is jószívű és intelligens. A jószívűség és az intelligencia egyáltalán nem következik az udvarias köszönésből, ezeket a pozitív tulajdonságokat inkább mi, emberek kapcsoljuk össze. Mivel nem ismerjük jól a szomszédot, nem jelenthetünk ki róla ilyet kizárólag a benyomásaink vagy egy bizonyos viselkedés alapján.

Olyankor is a jó emberismeretre szoktunk hivatkozni, ha a másikat már egy kicsit jobban ismerjük.

Ha az illető korábban egy bizonyos módon viselkedett, akkor azt várjuk, hogy minden ilyen helyzetben ugyanígy fog tenni, vagyis biztosak vagyunk benne, hogy „jól ismerjük”. Ez is tévútra vezethet minket. Gondoljunk arra, ha a kollegánk rákiabált arra a munkatársára, aki ellentmondott neki, akkor miért lennénk biztosak benne, hogy „ismerjük”, és ezentúl mindig ezt fogja tenni? Hiszen lehet, hogy csak a két munkatárs nem jön ki jól egymással, előfordulhat, hogy a kiabáló kollegánknak családi problémái vannak, vagy valami más váltotta ki nála az érzelmi kitörést (például gyógyszereket szed). Nem állíthatjuk, hogy az „emberismeretünk” alapján biztosan tudhatunk róla mindent, hiszen viselkedésünket és kommunikációnkat számos belső erő mozgatja, amely összetett rendszert alkot.

Miért ne mondd azt, hogy a másik ember gondolatát is ismered?

Ez megint egy olyan vélekedés, amely nem állja meg a helyét, ezért óvatosan kell bánnunk vele.

Ha egy másik emberrel kommunikálunk, akkor agyunkban gondolkodási folyamatok zajlanak. Gyakran hajlamosak vagyunk arra, hogy a már ismert tényekre alapozzunk vele kapcsolatban.  Például azt mondjuk, hogy: „Péter ilyenkor mindig ideges szokott lenni”. Jobban járnánk, ha inkább az új információkat próbálnánk begyűjteni a mondanivalójából, nem alkotnánk előzetes ítéletet, és figyelmesen hallgatnánk, ha beszél. Az ismert viselkedési minták keresése legtöbbször nem tudatosan zajlik önmagunkban. Mivel önkéntelenül is ezekre összpontosítunk, azt hisszük, hogy olvasunk a gondolataiban, ha valami ismerős jelre bukkanunk. Fontos tudnunk, hogy valójában senki gondolatait nem ismerhetjük teljes mértékben. Kutatások szerint, ha valaki ilyet állít, inkább a testbeszédére, testtartására, arcának apró izommozgásaira és a személyiségére hagyatkozik. Ne felejtsük el, hogy mások gondolatainak ismerete sokkal inkább csak feltételezés, amely soha nem lehet teljes mértékben biztos.

Az emberi természet sokkal komplexebb annál, hogy „jó emberismerettel” vagy „mások gondolatainak ismeretével” kérkedjünk.

Sokszor még mi magunk sem tudjuk, mit miért teszünk. Kihívást jelentő helyzetekben sokszor érezzük, hogy csaponganak a gondolataink, és nehezen tudunk tisztán gondolkodni. Hogyan is tudna ebben a rendkívül bonyolult rendszerben bárki is matematikai pontossággal olyan merész kijelentést tenni, hogy belelát az illetőbe?

Érdemes ezért óvakodnunk attól, hogy a „jó emberismerő” kifejezést használjuk, hiszen ahogy láttuk, mások megismerése ennél sokkal összetettebb folyamat.