skip to Main Content

Introvertáltból extrovertált? Lehetséges?

Károly tisztában van azzal, hogy introvertált, és pontosan tudja, mivel tud feltöltődni, ha kimerültnek érzi magát.

introvertaltbol-extrovertalt-lehetseges

Legjobban azt szereti, ha egy fárasztó munkanap után hazamehet, befészkelheti magát a karosszékébe, és egy finom teával a kezében belemélyedhet a könyvébe, amelyet éppen olvas. Ez a tevékenység mindig jó hatással van rá, hiszen úgy érzi, a visszavonulással fel tudja tölteni energiaraktárait és „kipihenheti” az embereket.

Az utóbbi hónapokban azonban Károlynak számos munkahelyi rendezvényen és konferencián kellett részt vennie. Sok idegennel találkozott, új üzleti partnerekkel ismerkedett meg, és még előadások tartására is felkérték. Barátságos természetéből adódóan ezeket az akadályokat könnyedén vette, sőt, a főnöke fülébe is csupa pozitív vélemény jutott vissza Károllyal kapcsolatban. Egyszóval Károly jó benyomást tett mindenkire, magabiztosan eligazodott a társasági eseményeken, és népszerűségre tett szert. Hazaérve azonban alig várta, hogy a jól megszokott helyén ülve újra elmerülhessen a könyvében és maga mögött hagyhassa az eseménydús napokat.  Vajon megváltozott Károly természete a sok rendezvény és elért sikerei hatására, és introvertáltból extrovertált lett?

Introvertáltból extrovertált? Megtörténhet?

Többször feltették már azt a kérdést, miszerint előfordulhat-e az, hogy valaki introvertáltból extrovertált lesz. Vagyis a kérdés az, hogy változhat-e alapvetően idővel a személyiség. Ha valaki születésétől fogva introvertált (mint például Károly), elképzelhető-e az, hogy a körülmények hatására extrovertálttá válik? Ugyanez a kérdés a másik szempontból is felmerülhet: válhat egy extrovertált introvertálttá?

Erre a rövid válasz az, hogy nem. A részletekhez tekintsük át az ezzel kapcsolatos tényezőket, valamint azt, hogy ez miért nem következhet be.

Gyakran tapasztalhatjuk azt, hogy noha az introvertáltakat kimeríti a gyakori és zajos társaság, képesek extrovertált viselkedést produkálni. Ilyen alkalmak során nem is gondolnánk róluk, hogy nem lelik örömüket az eseményben. Gondoljunk csak a sok sikeres és karizmatikus előadóra, tanárra, cégvezetőre és hírességre, akik közül meglepően sokan introvertáltak.

 Introvertáltnak vallja magát például Bill Gates és Steven Spielberg is. 

Hiába tudják azonban az introvertáltak az extrovertált viselkedés jeleit felmutatni (sikeres és népszerű cégvezetők lenni, vagy a társaság központjaként tündökölni), a személyiség teljes megváltozása nem következik be.

Ez annál inkább igaz, minél idősebb valaki. Kutatások szerint a személyiség alapvető jegyei kora gyermekkorban kialakulnak, 30 éves kor körül pedig már egészen stabil képet mutat. Ha egy gyerek kisiskolás korában rendre felszólítás nélkül elkészíti a házi feladatait, akkor szinte biztosan kötelességtudó, szorgalmas emberré válik. Ha viszont akkor sem pakolja el a ruháit, ha édesanyja gyakran megkéri rá, akkor valószínűleg felnőtt korában is problémát fog okozni számára az, hogy a főnöke kéréseit figyelembe vegye.  A precizitásban és szorgalomban ugyanakkor el lehet érni jelentős javulást, a kérdés inkább az, hogy ilyen magatartás vagy munkavégzés kinek mennyi erőfeszítésébe és energiájába kerül.

Az extrovertált viselkedés tanulható

Az introvertáltak közül sokan tapasztalhatják, hogy a gyors eredményeket követelő munkahelyek az extrovertált viselkedést értékelik, és azok részesülhetnek előléptetésben vagy jutalomban, akik a társasági életben és kapcsolataikban is aktívak.  Így tehát bekerülve egy munkahelyre, idővel megtanulják ezeket a viselkedési normákat, és kis nehézséggel ugyan, de jól tudnak alkalmazkodni a kívánatos, aktív, tehát extrovertált viselkedéshez. Lehet, hogy ezeket a helyzeteket átmenetileg élvezik, ám igazán sosem érzik magukat benne otthonosan. Tökéletesen képesek kommunikálni, élvezik az összejöveteleket, akár előadást is tartanak nagyobb közönség előtt.

Ezt a helyzetet ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor az ember nagyon erős ellenszélben kénytelen futni: erőfeszítéssel ugyan sikerül, noha rendkívül megerőltető. Az alaptermészet még akkor sem változik meg, ha sok ilyen helyzetbe kerül az introvertált személy, vagyis ha rendszeresen „gyakorol”.  Introvertáltból extrovertált sohasem lesz. Különösen akkor érezhető ezeknek a szituációknak a nehézsége, ha az illető fáradt, ideges vagy aggódik valamiért.

Az introvertált személyiségjegy tehát – bár stabil vonás, és már kora gyermekkorban utalnak erre jelek – nincs bebetonozva: rugalmasan képes alkalmazkodni, és azt is felméri, hogy az adott helyzetben mi a legcélravezetőbb viselkedés. Érdemes megnézni azokat a technikákat, amelyek hasznunkra lehetnek.

Hogyan változtassunk?

Ha úgy érzed, hogy szeretnél változni, és kicsit „extrovertáltabban” viselkedni, az alábbi tippeket és módszereket javasoljuk (lejjebb görgetve egy ábrán is összefoglaltuk):

Ne általános célokat fogalmazz meg! Légy konkrét!

Nem elég kézzel fogható terv az, hogy:

Holnaptól jobban fogom élvezni a társaságot és több emberrel ismerkedem meg”.  

Helyette gondolj ki valami konkrétabb, részletesebb tervet, akár apró lépésekre lebontva, pl:

A jövő heti céges bulin 3 idegen emberrel fogok beszélgetni.”

Holnap megkérdezem a kollegámat, hogy ebédel-e velem”.

Ne félj attól, hogy nevetségesnek vagy furcsának fognak találni, ha közvetlenebbül viselkedsz!

introvertaltbol-extrovertalt-lehetseges

A legtöbb ember eltúlozza azt, hogy mások hogyan vélekednek róla. Induljunk csak ki magunkból: ha egy munkatársunk például különösen viselkedik a munkahelyi ebédlőben, akkor észrevesszük, esetleg meg is mosolyogjuk, ám pár pillanat múlva már a saját dolgaink foglalkoztatnak minket, pl. eszünkbe jut, hogy nem vettük meg a vacsorának valót, vagy figyelmeztetjük magunkat, hogy meg kell írnunk egy fontos jelentést a főnökünknek. Az a munkatársunk, akit ebédelni hívunk, nem fogja sokáig azon törni a fejét, hogy vajon eddig miért nem ebédeltünk vele, és mi válthatta ki nálunk ezt az új viselkedést. Valószínűleg jól fog neki esni, és elfogadja a meghívást!

Tekints úgy egy társasági helyzetre, mintha egy film lenne!

Ez a szemlélet sokat segíthet abban, hogy ne legyen számodra túlságosan nehéz az „extrovertált” viselkedés. Te vagy a színész, és most az a szereped, hogy a helyzetnek megfelelően viselkedj. Ha az ember csak átmenetinek tekint egy nehéz szituációt, és tudja, hogy nem kell igazán önmagát megváltoztatnia, akkor sokkal könnyebb látni a helyzet végét, és természetesebben is tud „szerepelni”. Tudtad, hogy híres színészek között is jócskán akad, aki introvertált? Ilyen például Robert De Niro, Julia Roberts, Harrison Ford és Meryl Streep is.  Ne gondold túl a szerepet, csak tégy úgy, ahogy látni szeretnéd önmagad!

introvertaltbol-extrovertalt-lehetsegesHa ez a szerep jól sikerült, akkor többszöri gyakorlással elkezdődhet egy olyan folyamat, amelyben máshogy kezded látni önmagadat. Kissé pozitívabban, kissé magabiztosabban és olyan emberként, aki ha akar, bármilyen helyzetet uralni tud. Annak ellenére, hogy ismered az igazi személyiségedet, kevesebb olyan gondolatod bukkan fel, hogy „én mindig is introvertált voltam, útálom a partikat”. Helyette olyan érzés foghat el, hogy a helyzet adta körülmények között képes vagy a lehető legtöbbet kihozni önmagadból, és te döntesz arról, hogy akkor éppen milyen viselkedés vagy kommunikáció a legcélravezetőbb. Ez a tény abban is a segítségedre lehet, hogy magabiztosabb és határozottabb légy.

Készülj fel előre!

Gondold ki azokat a bemutatkozó mondatokat, amelyeket a partin az ismeretleneknek mondani fogsz! Például:

Azt hiszem, még nem ismerjük egymást, megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozik?

Fogalmazd meg, mit mondasz el akkor, ha a munkádról vagy a családodról kérdeznek! Ne feledd a hétköznapi, ám jól bevethető témákat, mint pl: időjárás, aktuális közéleti helyzet, stb.

Hogy viselitek ezt a hőséget?

Hallotta, hogy kitolják a nagykorúság határát 19 évre?

Mindig tartsd észben: ha semmi nem jut eszedbe, kérdezd a másik embert önmagáról!

Nézz körül, és keresd meg azt, aki egyedül ácsorog!

Könnyen szóba elegyedhetsz vele, és ki tudja, lehet, hogy a parti legérdekesebb emberével akadsz össze!

Ahogy Károly esetében láthattuk, introvertáltból extrovertált ő sem lett, de kiváló társasági emberintrovertaltbol-extrovertalt-lehetsegesként kedvelik az emberek. Alkalmazza a fenti tanácsokat, így sikeres és népszerű.

Mindazonáltal, bármennyire is élvezi a társasági eseményeket, akármennyire is úgy tűnik, hogy extrovertáltan viselkedik, személyisége nem változik meg gyökeresen, és mindig vágyakozni fog a partik utáni otthoni nyugalomra.

És természetesen a könyvére is, amely kedvenc karosszékében már kinyitva várja őt.

Introvertaltbol-extrovertalt-lehetseges

Nem vagy biztos benne, hogy melyik személyiségtípusba tartozol? Derítsd ki ezzel a rövid teszttel most!

KIDERÍTEM A TÍPUSOMAT!


ÉRTÉKELD A CIKKET!

5
(57)
MI AZ INTRENIQ?

Az INTRENIQ olyan helyzetek megoldásával foglalkozik, amellyel nap mint nap bárki szembesülhet.

Introvertált és ambivertált személyeknek segítünk kommunikációs, valamint munkával és testbeszéddel kapcsolatos kérdésekben. Cikkeink és szórakoztató tesztjeink segítenek, hogy  jobban megismerd önmagad.

EZT OLVASTAD MÁR?
TESZTEK ÉS KVÍZEK

TESZTEK ÉS KVÍZEK

Tudj meg többet önmagadról

MILYEN VAGYOK ÉN?
TOVÁBBI ÍRÁSOK
Back To Top