A férfi egy februári napon tűnt el.
Nem hallottak felőle azóta, hogy a fővárosban megrendezett „Őshüllők világa” nevű kiállításra ellátogatott. A résztvevők csoportjának vezetője nem tudta visszaidézni a pillanatot, amikor az illető a csapattól levált, és a hatóság sem bukkant értékelhető nyomra. Noha időközben befutott egy-egy bejelentés, ezek mind vaklármának bizonyultak, és az országos napilapok felhívásai sem jártak eredménnyel.
Hanyatló értelmi képességben szenvedő emberek eltűnése gyakori, mondhatni, mindennapos jelenség. Ezt a kórképet ma demenciaként ismerjük, ám 1922-ben ez a kifejezés nem volt közismert. Ebben az esetben az volt a meglepő, hogy a férfi még csak a harminckettedik évében járt. Az orvosi szakvélemény szerint betegsége csupán enyhe fokra rúgott. Felesége több tiszta pillanatára emlékezett férje életéből, mintsem zavart momentumra. Beteg emberek váratlan eltűnése mindig felkelti a közvélemény figyelmét, és a század eleji bűnügyi statisztika szerint általában lehetetlen a valódi indítékra magyarázatot találni.
A fiatal férfi esetében az volt a legkülönösebb, hogy a kiállítás egyik hajlott korú, telt teremőre látott valamit.
A hetvennyolc éves asszony, aki a termek őrzésével egészítette ki kevés járandóságát, másnap bejelentette, hogy a férfi pontosan három óra nyolc perckor kivált a csoportjából, és a hátsó mosdó felé távozott. Ezt hallva először mindenki arra gyanakodott, hogy az illető egészségügyi gondokkal küszködik, és az illemhely gyakori látogatása létfontosságú a számára. Könnyen lehet, hogy a zavart fiatalember – a mosdót nem találva – eltévedt a kacskaringós folyosókon, latolgatta egy rendőr a rádióban.
A kihallgatások során azonban az eltűnt személy felesége határozottan leszögezte álláspontját. Amennyiben a rendőrség ilyen, szinte már az intimitást súroló feltételezéssel áll elő annak érdekében, hogy az ügyet mihamarabb lezárja, ő maga sem lesz rest feljelentést tenni. Az asszony szomszédja megerősítette a nő vallomását, és közölte a házát ostromló újságírókkal, hogy az eltűnt férfi tiszta szándékaiért és jó egészségi állapotáért kezeskedik. A nyomozók nem értették, milyen szerepet játszik a szomszéd a kérdéses ügyben, de a további kihallgatások ezen a téren nem hoztak értékelhető eredményt. Nem kevésszer lehetünk szemtanúi annak, hogy hűségesnek látszó feleségek hátráltatják a nyomozást igen fontos tények elhallgatásával, vagy szép summára áhítozó szomszédok könnyű szívvel fordítanak egyet az igazságon. Elképzelhető, hogy a feleség nem mond igazat, és ő tette el láb alól a férjét, vélekedett egy szakértő. Volt, aki arra gyanakodott, hogy az álnok asszony bizonyára szabadulni kívánt gyengélkedő férjétől, mi több, maga mellé állította a feltűnően jóképű szomszédot is, akivel netán még bűnös viszonyba is keveredett.
Az idős teremőr négy nappal később meglepő nyilatkozatot tett.
Kijelentette, hogy máskor kétszer is meggondolja majd, hogy szemtanúként vallomást tegyen-e. Amióta bejelentésével a reflektorfénybe került, nem hagyják nyugodni a szenzációra éhes firkászok. Nem csak nappal, de még éjjel is kopogtatnak az ajtaján, kezükben jegyzetfüzet. Követik az utcán, és még vásárláskor is zaklatják. Munkahelyén azóta felmondott, és csak akkor hagyja el a lakását, ha feltétlenül szükséges.
Lám, a derék asszony esete is azt bizonyítja, hogy bár gyakran nemes szándék vezérli az embert, néha célt téveszt az igazság hajhászása.
Az eltűnés igazi okára később derült fény, ezzel minden előzetes találgatás semmivé foszlott.
A zavart férfit oly mértékben megrémisztett egy kiállított, emeletnyi magas dinoszaurusz, hogy páni félelmében a jegypénztár pultja mögé menekült. Sokáig reszketett szegény a kényelmetlen félhomályban, majd kis idő elteltével, amikor senki sem látta, kiosont az egyik oldalajtón. Egészen a pályaudvarig loholt, majd jegyet váltott az első vonatra, amely abban az órában indult. A rendőröknek utólag azt vallotta, maga sem tudta, hová tart, mert kisebb baja is nagyobb volt annál, hogy törődjön ilyen csekélységgel. Félt, hogy az óriási méretű dinoszaurusz az életére tör.
Napokkal később találták meg, amikor lakhelyétől sok száz kilométerre felismerte valaki. Egy játszótér padján aludt, feje alatt gyűrött kabátja, összeszorított tenyerében száraz kenyér. Szerencsésnek mondhatta magát, mert egy jószándékú ember plédet terített rá, így a kihűlés veszélye nem fenyegette. Azóta egy szanatóriumban éli rendezett mindennapjait, a kiállításokat kerüli.
* * *